336723367133670

Elemek megjelenítése címkék szerint: Közélet

Tisztasági festéssel, karbantartási munkavégzéssel kezdte az esztendőt a maglódi kultúra központja. A helyi és térségbeli lakosok számára népszerű MagHáz munkatársai közben már a Kárpátmedencei Magyarok Találkozójára történő felkészülést is megkezdték, emellett az új esztendő helyi kulturális eseményeit is igyekeznek tovább gazdagítani.

Kategória: Maglód
Címkék:

Az önkormányzat által kiadott rendkívüli intézkedési terv szerint – a 2022-es év vége óta – minden felsőpakonyi kulturális tevékenység a helyi Szabó Magda Könyvtár és Közösségi Házban zajlik. Az általános iskolások folyamatosan látogatják a könyvtárat, a többi fiatalt pedig a pályázatokkal csábítják be, de közben az idősek is aktívak. Hamarosan Magyar Kultúra Napja és farsang, majd a nagyközséggé válás tizedik évfordulója is várja a pakonyiakat.

Kategória: Felsőpakony
Címkék:

Reneszánszát éli a családfakutatás, az elmúlt években egyre több embertársunk érdeklődik saját családjának históriája iránt. Ezt a témát hivatott feldolgozni a Vargha Gyula Városi Könyvtárban közelmúltban megtartott szakmai előadás is, amely többek között a családfakutatás rejtelmeibe, örömeibe, mikéntjébe vezetett be.

Kategória: Üllő
Címkék:
2023. március 10., péntek 12:36

2023 01 20 Wtv Híradó Böllérfesztivál Ecseren

Január 14-én immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a hagyományőrző ecseri böllérfesztivált, amelyen a környező települések polgármesterei mellett a térség országgyűlési képviselője is megjelent. Dr. Szűcs Lajos szerint a disznótor igazi hagyománya a magyarságnak és a sok finom falat mellett a közösségi esemény arra is rámutat, hogy milyen nagy munka van az elkészített ételek mögött.

Kategória: Térségi
Címkék:
2022. január 07., péntek 14:42

Az Aradi Vértanúk Emléknapja Ócsa

Az Aradi Vértanúk Emléknapja Ócsa A megemlékezés Halászy Károly honvéd százados tiszteletére a Halászy Károly Általános Iskolában került megrendezésre, a műsort az iskola diákjai közreműködésével. Megemlékező beszédet Pánczél Károly országgyűlési képviselő mondott, majd Bukodi Károly polgármester és Dr. Tüske Zoltán Alsónémedi polgármestere együtt helyeztek el koszorút a mártírok emlékére.

Kategória: Ócsa
Címkék:
2022. január 07., péntek 14:40

Időkép: Az aradi vértanúk és Vecsés

Kiss Gábor műsora Az aradi vértanúk és Vecsés

Kategória: Időkép
Címkék:
2022. január 07., péntek 14:17

Gyáli fórum

Gyálon évente megrendezik a gyáli oktatási és nevelési intézmények és az aktív civil és társadalmi szervezetek fórumát. Az oktatási-nevelési és civil kerekasztal legutóbbi megbeszélésén az együttműködés mellett a várossá válás 25 éves jubileuma alkalmából 2022-ben rendezendő kulturális programsorozat előkészítését állították a középpontba.

Kategória: Gyál
Címkék:
2022. január 07., péntek 14:06

30 éves a Gyáli FEGY

Megtartotta harminc éves jubileumi küldöttgyűlését a FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület Gyál. Az ünnepi eseményen az egyesület vezetőségének és tagságának a térség országgyűlési képviselője mellett a városvezetés is köszönetet mondott a lakosság nevében az áldozatos és kitartó munkáért, amelyet a polgárőrök és a tűzoltók 30 éve önként vállalnak Gyál és a környező kis települések biztonsága és nyugalma érdekében.

Kategória: Gyál
Címkék:
2022. január 07., péntek 13:55

Szüreti felvonulás és programok Gyálon

Ha ősz, akkor szüret. Ha szüret, akkor a hagyományoknak megfelelően az idei év sem maradhatott őszi szüreti mulatság nélkül. A helyszínt is biztosító Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár, valamint 10 civil- és társadalmi szervezet által koordinált, főzőversennyel egybekötött szüreti felvonuláson jártunk.

Kategória: Gyál
Címkék:
2021. június 08., kedd 15:19

Gyermeknap Üllőn

Az elmúlt hétvégén sok kiskosárkás gyermek lepte el az új üllői piacot, a kicsik pénteken kóstolgattak, ismerkedtek a piacozás szabályaival, szombaton a városi könyvtár színes kerti partit szervezett, vasárnap pedig gyermekek és szülők együtt vették birtokba a játékbirodalmat, illetve az egyedi készségfejlesztő ugróiskolát.  Az új üllői piac első közösségi rendezvénysorozatára mi is kilátogattunk.

Kategória: Üllő
Címkék:
2021. május 05., szerda 14:38

Háttér: Bukodi Károly Ócsa Polgármestere

Földvári Tibor műsora Téma: Ócsa városról Bukodi Károly polgármesterrel

Kategória: Zóna
Címkék:

Annak ellenére, hogy az ócsai Egressy Gábor Szabadidő Központ sem tudja fogadni a közönségét, munkatársai mégsem unatkoznak. Az elmúlt hetekben felújították a színészöltözőt és a folyosót, online pályázatokat írnak ki, húsvéti rajzversenyt szerveznek gyerekeknek, emellett a fb-oldalukon is aktivitást ösztönző bejegyzéseket, felhívásokat tesznek közzé.

Kategória: Ócsa
Címkék:
2021. április 14., szerda 09:28

2021 04 04 Református Igehirdetés Vecsés

2021 04 04 Református igehirdetés Vecsés Igét hirdet Dömötör Norbert

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2021. április 14., szerda 09:26

2021 04 04 Református Igehirdetés Üllő

2021 04 04 Református igehirdetés Üllő Igét hirdet dr. Kun Mária

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2021. április 14., szerda 09:25

2021 04 02 Református Igehirdetés Üllő

2021 04 02 Református igehirdetés Üllő Igét hirdet dr. Kun Mária

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2021. április 14., szerda 09:22

2021 03 28 Református Igehirdetés Üllő

2021 03 21 Református igehirdetés Üllő Igét hirdet dr. Kun Mária

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2021. március 27., szombat 12:34

Jó ütemben halad a gyáli oltakozás

Az elmúlt hetekben elsősorban a 60 év feletti és a krónikus gyáli betegek számára folytatódott az oltóanyag felvétele. A vakcinák beadásának részleteiről a gyáli városi egészségügyi központ intézményvezetőjét kérdeztük. Megtudtuk, hogy több, mint 2 ezer gyáli polgár már élt a lehetőséggel, de a védettség érdekében a húsvéti időszakban is érdemes lesz kerülni a közösségi programokat, illetve elhalasztani a családlátogatásokat.

Kategória: Gyál
Címkék:
2021. március 27., szombat 12:31

Útfelújítás Felsőpakonyon

A Magyar Falu Program keretében, a felsőpakonyi 1. számú Iparterület központi útjának megújítására 40 millió Ft-ra pályázik a helyi önkormányzat, amely a helyi vállalkozások segítségét is szívesen fogadja.

Kategória: Felsőpakony
Címkék:
2021. március 27., szombat 12:26

Virágosítanak Ócsán

Az ócsai Városüzemeltetési Nonprofit Kft. is megkezdte a tavaszi munkákat. A városi cég munkatársai fákat metszenek, gyomtalanítanak, virágosítanak, parkokat újítanak fel és permeteznek. A részleteket a Városüzemeltetési Nonprofit Kft. ügyvezetője mondta el.

Kategória: Térségi
Címkék:
2021. március 27., szombat 12:25

Víz világnapja Felsőpakonyon

Felsőpakonyon minden évben, így idén is kiemelt figyelmet fordítanak a jeles napokra, a március 22-i víz világnapjára olyan pályázatot hirdettek, ami házi akvárium készítésére ösztönözte a vállalkozó kedvű, kreatív gyerekeket és felnőtteket.

Kategória: Felsőpakony
Címkék:
2021. március 27., szombat 12:24

Folytatódik az oltakozás Maglódon

Jó ütemben halad az oltakozás Maglódon

Kategória: Maglód
Címkék:
2021. március 27., szombat 12:23

Felsőpakonyi fészekmagasítók

Megérkezése után az első gólya már fészket is rakott a településen. Közben az önkormányzat fészekmagasítók vásárlásával segítette a költöző madarak biztonságos költését.

Kategória: Felsőpakony
Címkék:
2021. március 27., szombat 12:19

Zóna: Agapé Gyülekezet Keresztény Egyesület

Pál Attila műsora Vendég: Agapé Gyülekezet Keresztény Egyesület 

Kategória: Zóna
Címkék:
2021. március 27., szombat 12:17

Zóna: Dr Horváth János vecsési háziorvos

Pál Attila műsora Vendég:Dr Horváth János vecsési háziorvos

Kategória: Zóna
Címkék:

Pál Attila műsora Vendég: Török István elnök, Megyei Értéktár Bizottság

Kategória: Zóna
Címkék:
2021. március 27., szombat 11:43

Háttér: Nagy János Felsőpakony Polgármestere

Földvári Tibor műsora Téma: A település helyzetel és fejlesztései lehetőségei

Kategória: Háttér
Címkék:

Földvári Tibor műsora Téma: Pest megye helyzete

Kategória: Háttér
Címkék:
2021. március 27., szombat 11:28

Időkép: Vecsési 48-asok

Kiss Gábor történelem tanár műsora

Kategória: Időkép
Címkék:
2021. március 27., szombat 11:27

Időkép: Királyaink és Vecsés

Kiss Gábor történelem tanár műsora

Kategória: Időkép
Címkék:
2021. március 27., szombat 11:14

Időkép: Morzsák Sisi Gödöllői karácsonyaiból

Kiss Gábor történelem tanár műsora

Kategória: Időkép
Címkék:
2021. március 27., szombat 11:09

Időkép: "Irodalmunk halhatatlanjai és Vecsés"

Kiss Gábor történelem tanár műsora

Kategória: Időkép
Címkék:
2021. február 13., szombat 10:08

Farsang és online rendezvények Üllőn

A Kiss Sándor Művelődési Házban az elmúlt esztendökben jól bevált, kedves hagyomány volt, hogy februárban egymást követték a bálok, farsangi mulatságok. Idén ezeket nem rendezik meg, de a járványhelyzet idején sem marad el a télbúcsúztató.

Kategória: Üllő
2021. január 23., szombat 11:27

Vasadi bölcsődések

Az utolsó negyedéves könyvrendelés is megérkezett a Vasadi Könyvtár és Művelődési Házba, ahol a ,,könyvet házhoz” elnevezésű program továbbra is népszerű, de a helyi egyetemisták, főiskolások tanulmányainak támogatása is kiemelt feladat.

Kategória: Vasad
Címkék:
2021. január 23., szombat 11:23

Magyar Kultúra Napja Üllő

1823-ban január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Ennek emlékére 1989 óta ünnepeljük ezen a napon a Magyar Kultúra Napját. A Himnusz születésnapjának tiszteletére országszerte több településen, vételkörzetünkben pedig – többek között – Üllőn, Gyálon, Maglódon és Felsőpakonyon is rendhagyó ünnepséget tartottak.

Kategória: Üllő
Címkék:
2021. január 23., szombat 11:21

Magyar Kultúra Napja Gyál

1823-ban január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Ennek emlékére 1989 óta ünnepeljük ezen a napon a Magyar Kultúra Napját. A Himnusz születésnapjának tiszteletére országszerte több településen, vételkörzetünkben pedig – többek között – Üllőn, Gyálon, Maglódon és Felsőpakonyon is rendhagyó ünnepséget tartottak.

 

Kategória: Gyál
Címkék:
2021. január 23., szombat 11:19

Magyar Kultúra Napja Felsőpakony

1823-ban január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Ennek emlékére 1989 óta ünnepeljük ezen a napon a Magyar Kultúra Napját. A Himnusz születésnapjának tiszteletére országszerte több településen, vételkörzetünkben pedig – többek között – Üllőn, Gyálon, Maglódon és Felsőpakonyon is rendhagyó ünnepséget tartottak.

 

Kategória: Felsőpakony
Címkék:
2021. január 23., szombat 11:17

Maglódi járdaépítés és szemétszállítás

Az egészségház, az önkormányzati utak 2020-ban történő felújítása után, idén a helyi járdák korszerűsítésére nyertek pályázatot a maglódiak – tudtuk meg a helyi önkormányzat sajtóreferensétől. Most következő interjúnkból az is kiderül, hogy a hulladék-elszállítás anomáliái is megoldódtak időközben.

Kategória: Maglód
Címkék:

A felsőpakonyi Szabó Magda Könyvtár és Közösségi Házban jelenleg leltároznak, szünetel a kölcsönzés, de hamarosan újra elérhetőek lesznek a könyvtári szolgáltatások, ismét átvehetővé válnak a könyvek. A következő percekben a küszöbön álló farsangi programok szervezéséről, a folyamatban lévő és új pályázatokról is értesülhetnek. 

Kategória: Felsőpakony
Címkék:
2021. január 23., szombat 11:07

Felújítanak és költöznek a Hagyományőrzők

Kinőték a Helytörténeti Gyűjteményben használt korábbi helyüket az Üllő Kenderes Hagyományőrző Egyesület tagjai. Az üllői önkormányzat pedig segítségükre sietett és a saját tulajdonban lévő Gyöngyvirág téri épületet bocsájtotta a táncosok rendelkezésére. A felújítás előtt álló faház a jövőben próbateremként, raktárként és öltözőként is funkcionál majd.

Kategória: Üllő
Címkék:

Tavaly szeptemberben a Monori Tankerület 38 általános iskolájában 406-tal, 3 gimnáziumában pedig 82-vel nőtt a tanulói létszám. Mindez több induló osztályt és sokkal nagyobb odafigyelést, felelősséget jelentett a pedagógusok számára. Következő interjúnkban erről és a tantermen kívüli digitális oktatás tapasztalatairól, valamint a középiskolai felvételi eljárásról is megkérdeztük a Monori Tankerület igazgatóját.

Kategória: Térségi
Címkék:
2020. december 01., kedd 14:24

2020 11 29 Református igehirdetés Üllő

2020 11 29 Református igehirdetés Üllő Igét hirdet dr. Kun Mária

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 14:23

2020 11 22 Református igehirdetés Üllő

2020 11 22 Református igehirdetés Üllő Igét hirdet dr. Kun Mária

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 14:22

2020 11 15 Református igehirdetés Üllő

2020 11 15 Református igehirdetés Üllő Igét hirdet dr. Kun Mária

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 14:18

2020 10 25 Református igehirdetés Üllő

2020 10 25 Református igehirdetés Üllő Igét hirdet dr. Kun Mária

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 14:16

Kovács Kornél plébános üllői búcsúmiséje

Szentmise keretében búcsúzott Kovács Kornél plébános, aki a Katolikus Egyház döntése alapján 21 év üllői szolgálatot követően, augusztus 1-től más településen folytatja pásztori szolgálatait. A búcsúztatón Kovács Kornél a Pro Urbe (a városért) díjat vehette át Kissné Szabó Katalin polgármestertől.
Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 14:15

2020 07 26 Református igehirdetés Üllő

2020 07 26 Református igehirdetés Üllő Igét hirdet dr. Kun Mária

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 14:12

2020 03 29 Katolikus Mise Vecsésről

A misét celebrálja Dr. Huszka Mihály plébános

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 14:10

2020 05 31 Református igehirdetés Üllő

2020 05 31 Református igehirdetés Üllő Igét hirdet dr. Kun Mária

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 14:09

2020 05 10 Református igehirdetés Üllő

2020 05 10 Református igehirdetés Üllő Igét hirdet dr. Kun Mária

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 14:07

2020 05 10 Katolikus Mise Vecsésről

A misét celebrálja Dr. Huszka Mihály plébános

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 13:39

2020 05 03 Református igehirdetés Üllő

2020 05 03 Református igehirdetés Üllő Igét hirdet dr. Kun Mária

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 13:35

2020 04 26 Katolikus Mise Vecsésről

A misét celebrálja Dr. Huszka Mihály plébános

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 10:21

2020 04 19 Katolikus Mise Vecsésről

A misét celebrálja Dr. Huszka Mihály plébános

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 10:17

2020 03 22 Katolikus Mise Vecsésről

A misét celebrálja Dr. Huszka Mihály plébános

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:26

2020 03 22 Református igehirdetés Üllő

2020 03 22 Református igehirdetés Üllő Igét hirdet dr. Kun Mária

Kategória: Vallási műsor
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:25

Vecsési Magazin 2020 11 13

• VECSÉSI AKTUÁLIS. Újabb korlátozó intézkedések léptek életbe. • MASZKVISELÉS. A közterületi maszkhasználatról Szlahó Csaba polgármester nyilatkozott. • BÁKK. Rendezvénytilalom lépett életbe a kulturális központban. • SZÉPKORÚAK. Változatlan szolgáltatásokkal működik a Gondozási Központ. • ÁLLATORVOSNÁL. A járványügyi előírások betartását kérik a gazdiktól. • ZÖLD PERCEK. Több mint félszáz fát ültetett el a múlthéten a Hulladékkommandó. • NÉVJEGY. Vendégünk volt korábban Détári Lajos, vecsési lakos.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:25

Vecsési Magazin 2020 11 06

• JÁRVÁNYHELYZET. Vecsésen elmarad a Mindenki karácsonya elnevezésű rendezvény. • SOROMPÓ. Levelet írt a MÁV Zrt. illetékeseinek Szlahó Csaba polgármester. • BERUHÁZÁSOK. A városban zajló útépítésekről a polgármestert kérdeztük. • VECSÉSI AKTUÁLIS. Építik a jelzőlámpás gyalogátkelőhelyet az Iskola utcánál. • ÚJRAÉLESZTÉS. Defibrillátor készülékek érkeztek Vecsésre. • BÁKK. Programajánló az óvintézkedések betartása mellett. • KÉRDŐÍV. Online felületen kéri ki vendégei véleményét a BÁKK. • FOGAS KÉRDÉSEK. Őrizzük meg fogaink épségét, amíg csak lehet. • LABDARÚGÁS. Újabb győzelmet aratott a VFC. • KÉZILABDA. Szakosztályvezető váltás történt a vecsési kézilabdásoknál. • BOKSZ. Felnőtt magyar bajnokságra utaztak a vecsési ökölvívók.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:24

Vecsési Magazin 2020 10 30

• TEMPLOM. A végéhez közeledik az evangélikus templom felújítása. • ZÖLD PERCEK. Faápolási munkálatokat végeztek a Fő út mentén. • ROCK. Alkotással töltik a koncertmentes időszakot a zenészek. • SZALAGTŰZÉS. Szalagtűzési ceremóniát tartottak a Petőfis diákok. • TÖKVICSORI. Magyarországon is régi hagyomány a tökfaragás. • SPORT. Felnőtt magyar bajnokságra utaztak a vecsési ökölvívók.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:23

Vecsési Magazin 2020 10 23

• OKTÓBER 23. Koszorút helyeztek el az 56’-os emlékműnél. • VECSÉSI AKTUÁLIS. A város aktuális híreiről a polgármester tájékoztat. • INFLUENZA. Megérkeztek az ingyenes védőoltások a háziorvosokhoz. • ZÖLD PERCEK. Újabb szemétszedő akciót tartott a Hulladékkommandó. • ROCK. Alkotással töltik a koncertmentes időszakot a zenészek. • MINDENSZENTEK. Közeledik Mindenszentek ünnepe és Halottak napja. • TEMETŐ. Hosszabbított nyitvatartással várja a látogatókat a temető. • A HIT EREJE. Kórházi lelkészként nyújt segítséget Heinemann Ildikó. • NÉVJEGY. Bemutatjuk Gohér Zsuzsa polgári búcsúztatót.
Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:19

Vecsési Magazin 2020 10 16

• TANKERÜLET. A rendhagyó tanév eddigi tapasztalatairól a tankerület vezetőjét kérdeztük. • ZENEISKOLA. A járványhelyzethez alakította félévi vizsgarendjét a zeneiskola • CSALÁDSEGÍTŐ. A pandémia második szakaszában is támogatják a rászorulókat. • ELISMERÉS. „Pro Urbe” kitüntetésben részesült Dr. Szarvas Tibor. • MÚLTIDÉZŐ. Jelentős fejlődés történt az elmúlt 15 évben Vecsés egészségügyi ellátásában. • ZÖLD PERCEK. Újabb szemétszedő akciót tartott a Hulladékkommandó. • IPARTESTÜLET. Diákoknak, felnőtteknek is segít a képzésben az Ipartestület. • GASZTRONÓMIA. Új kiadvány jelent meg „Pest megye ízei” címmel. • KIÁLLÍTÁS. Makettkiállítás nyílt a Róder Imre Városi Könyvtárban. • SPORT. Végül beszámolunk a legfrissebb sporthírekről.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:18

Vecsési Magazin 2020 10 09

• OKTÓBER 6. Gyásznapi megemlékezést tartottak október 6-án az Erzsébet téren. • VECSÉSI AKTUÁLIS. A koronavírus-járvány aktuális helyi híreiről a polgármester tájékoztat. • BERUHÁZÁSOK. A járványhelyzet ellenére vannak folyamatban lévő és tervezett fejlesztések. • KÖZÖSSÉGI ÉLET. Korlátozott létszámmal zajlanak a városi rendezvények. • MEGEMLÉKEZÉS. Az egykori hadifoglyokra és az elhurcoltakra emlékeztek a Hősök ligetében. • ELISMERÉS. „Pro Urbe” kitüntetésben részesült Dr. Szarvas Tibor. • ÚJ HÁZIORVOS. Bemutatjuk Vecsés új háziorvosát, Dr. Székely Lillát. • ÓVODÁSOK. Reggelente az óvodában is megmérik a gyerekek testhőmérsékletét. • GASZTRONÓMIA. Új kiadvány jelent meg „Pest megye ízei” címmel. • NOSZTALGIA. Ikarus találkozót tartottak a hétvégén az Aero Parkban. • SPORT. Végül beszámolunk a legfrissebb sporthírekről.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:16

Vecsési Magazin 2020 09 24

• EGÉSZSÉGÜGY. A város egészségügyi híreiről Dr. Szarvas Tibor igazgató-főorvost kérdeztük. • ÓVODÁSOK. Autómentes napot tartottak a Mosolyország Óvodában. • SZENTMISE. Vasárnap lesz a terményáldó szentmise a Szent Kereszt templomban. • NÉVJEGY. Bemutatjuk a templomi termény dekorációk készítőjét. • MÚLTIDÉZŐ. Felidézzük a XVIII. Vecsési Káposztafeszt hangulatát. • SPORT. Végül beszámolunk a legfrissebb sporthírekről.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:15

Vecsési Magazin 2020 09 18

• VECSÉSI AKTUÁLIS. A járvánnyal kapcsolatos aktuális helyzetről a polgármestert kérdeztük. • SZÉPKORÚAK. Elmarad az Idősek Világnapjára tervezett ünnepség. • TORNAUDVAR. Felújítják az Andrássy iskola udvarán lévő gumiburkolatú pályát. • ARATÓ MULATSÁG. Bár a bál elmaradt, a mulatság így is jól sikerült. • KÓRUS. Átírta a járvány a Nachtigallen Kórus eseménynaptárát. • ALAPÍTVÁNY. Jótékonysági előadást tartottak a Kulturális Központban. • MAKETT. Újabb makettet készített Gál István, Vecsés Város Díszpolgára. • ÁLLATI! Bemutatunk egy igazi „suttogót”… • SPORT. Elkezdődött a bajnokság a Vecsési Kézilabda Szakosztály számára.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:14

Vecsési Magazin 2020 09 11

• VECSÉSI AKTUÁLIS. A város aktuális híreiről a polgármestert kérdeztük. • ÁTADÁS. Új ügyeleti gépjárművet adtak át a Vecsési Alapellátási Központban. • EGÉSZSÉGÜGY. Javában tart a koronavírus-járvány második hulláma. • SZÉPKORÚAK. Vannak még szabad férőhelyek a Gondozási Központ klubjában. • BÁKK. Új óvintézkedéseket vezettek be a Bálint Ágnes Kulturális Központban. • ÚJRA ISKOLÁBAN. Fél év kihagyás után visszatértek a diákok az iskolába. • CSALÁDSEGÍTŐ. Álláskereső programot indított a Családsegítő Szolgálat. • ARATÓ MULATSÁG. A fiatalok kihozták a lehetőségekből a maximumot. • NÉPDALKÖR. Két rangos minősítést kapott a Labdarózsa Népdalkör. • VÁROSGONDNOK. Októberben lesz a veszélyes hulladékok begyűjtése. • MAKETT. Újabb makettet készített Gál István, Vecsés Város Díszpolgára. • FOGATHAJTÁS. Múlthéten rendezték meg a XXIV. Fogathajtó Vecsés Kupát.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:14

Vecsési Magazin 2020 09 04

• TANÉV. Az előttünk álló hónapokól a tankerület vezetőjét kérdeztük. • ÉVNYITÓ. A Petőfi iskola tanévnyitó ünnepségén jártunk. • ÜNNEPSÉG. Új igazgatónő köszöntötte a diákokat a Halmi iskolában. • VÁLTOZÁS. Nyugdíjba vonult Horváthné Nedreu Klára iskolaigazgató. • ÁTADÁS. Átadták a Grassalkovich iskola megújult étkezőjét. • KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁG. Az iskolakezdéssel megnövekedett a közúti forgalom. • STAFÉTA. Kiss Gábor lesz a Honismereti Kör új vezetője. • ELISMERÉS. Váci Mihály Emlékdíjat kapott Szénási Sándor István. • MURCIFESZT. Szombaton rendezték meg a VIII. Vecsési Murcifesztet. • SHADOWS BAND. Nyárbúcsúztató koncertet adott a Shadows Band. • ZÖLD PERCEK. Önkéntes napot szervezett a Hulladékkommandó. • SPORT. Végül beszámolunk a legfrissebb sporthírekről.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:13

Vecsési Magazin 2020 08 28

• ISKOLA. Szeptember 1-jén megkezdődik a 2020-2021-es tanév. • ANDRÁSSY ISKOLA. Idén számos rendhagyó intézkedést igényel az iskolakezdés. • ZENEISKOLA. Új oktatással bővül a Vecsési Zeneiskola tanrendje. • NEMZETISÉGI PERCEK. Vargyasné Bakonyi Ildikó lett a Falusi Óvoda vezetője. • ÁTADÁS. Átadták a lakótelepen az új fitnesz parkot. KONDIPARKOK. Rendkívül népszerűek hazánkban a szabadtéri fitnesz eszközök. • KÖRNYEZETVÉDELEM. Lezárult a kedvezményes faültetési akció. • NÉPDALKÖR. Eseménydús volt a nyár a Balla Péter Népdalkör számára. • GYÜLEKEZET. Nyitott templomok éjszakája lesz az evangélikus templomban. • GYEREK PERCEK. A játszóház karantén-videóiból „Mazsolázunk”. • LABDARÚGÁS. 1:1 lett a VFC Pilis elleni összecsapásának végeredménye. • FOGATHAJTÁS. Öt év kihagyás után ismét lesz fogathajtó Vecsés Kupa.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:12

Vecsési Magazin 2020 08 21

• AUGUSZTUS 20. A Szent István téren tartották meg a városi ünnepséget. • VECSÉSI AKTUÁLIS. A város aktuális híreiről a polgármestert kérdeztük. • SZÚNYOGOK. Országszerte bosszúságot okoznak ezek a kellemetlen rovarok. • TÁBOR. Négyhetes napközis tábort tart a Bálint Ágnes Kulturális Központ. • ZÖLD PERCEK. Nagyszabású önkéntes napra készül a Hulladékkommandó. • MURCIFESZT. Augusztus 29-én lesz a VIII. Vecsési Murcifeszt. ZENE, ZENE, ZENE. Nyárbúcsúztató szabadtéri koncertet ad a Shadows Band. • ARATÓ BÁL. Ötödik alkalommal rendezik meg Vecsésen az Arató bált. • SZÜRETI MULATSÁG. Októberben ismét lesz Szüreti bál. • GYEREK PERCEK. A játszóház karantén-videóiból • „Mazsolázunk”. • SPORT. Ismét versenyre készülnek a vecsési ökölvívók.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:11

Vecsési Magazin 2020 08 07-14

MAI ADÁSUNKBAN FELIDÉZZÜK AZ ÉV MÁSODIK HÓNAPJÁNAK NÉHÁNY ESEMÉNYÉT. • BÖLLÉRVERSENY. Szombaton rendezték meg a VII. Vecsési Böllérversenyt. • TESTVÉRVÁROS. Vecsés is részt vett a Hargita Megyei Farsangbúcsúztatón. • UITZ PAPA CSAPATA. Gyergyószárhegyen járt híres főzőcsapatunk is. • SVÁBBÁL. 43. alkalommal rendezték meg a Vecsési Svábbált. • RÉTESEVÉS. Idén is megrendezték a hagyományos eseményt. • NEMZETISÉGI PERCEK. A régi idők eszközeivel ismerkedtek a Falusi Óvodában. • FARSANG. Farsangi ünnepséget tartottak a Tipegők Bölcsődében. • CUKRÁSZ OLIMPIA. Ezüstérmes lett Oláh Emese torta designer. • ELISMERÉS. KÓTA-díjat kapott a Labdarózsa Népdalkör művészeti vezetője. • NÉVJEGY. Rovatunk vendége Dr. Nagy Lajos, Vecsés volt körzetiorvosa.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:10

Vecsési Magazin 2020 07 24-31

• VECSÉSI AKTUÁLIS. Testületi ülést tartottak a képviselők. • SZÉPKORÚAK. Grilleztek a szépkorúak a Jókai utcában. • GONDOZÁSI KÖZPONT. Vannak még szabad helyek a klubban. • BÁKK. Megújul a kulturális központ színházterme. • MEGBIZATÁS. Ismét Vadászi Mária lett a könyvtár vezetője. • MUZSIKA. Nyáresti koncerteket ad a Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület. • ZENE, ZENE, ZENE. Szabadtéren zenél majd a Shadows Band. • HELYTÖRTÉNET. Megjelent Gál István új, helytörténeti kiadványa. • GYEREK PERCEK. A játszóház karantén-videóiból „Mazsolázunk”. • KUTYADOLOG. Az állatorvos ad hasznos tanácsokat a kutyasétáltatáshoz. • MACSKATARTÁS. A városiasodással a cicák élete is megváltozott…

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:10

Vecsési Magazin 2020 07 17

RÖVIDEN A TARTALOMBÓL: • ELMARAD A KÁPOSZTAFESZT. A járványhelyzet miatt nem lesz idén Vecsési Káposztafeszt. • MEGSZÉPÜLT AZ ALULJÁRÓ. Festmények díszítik a vasútállomáson a gyalogos aluljárót. • BERUHÁZÁSOK. Folyamatosan fejlődik Vecsés egészségügyi- és sportterülete. • VAKÁCIÓ. Július végéig tart a nyári napközis tábor. • GYEREK PERCEK. A játszóház karantén-videóiból „Mazsolázunk”. • PORTRÉ. Jobbágy Dezső zene- és festőművésszel beszélgettünk. • MÚLTIDÉZŐ. 2015-ben ünnepelte 15-ik születésnapját a Rosmarein Táncegyesület. • SPORTPÁLYA. Felújítási munkálatokra van szükség a sportpályán. • FOGATHAJTÁS. Ezüstérmes lett legutóbbi versenyén Dobrovitz József.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:09

Vecsési Magazin 2020 07 03-10

• TESTÜLETI ÜLÉS. Június 30-án testületi ülést tartottak a képviselők. • DPMV. A heves esőzések következményeiről a DPMV-t kérdeztük. • EGÉSZSÉGÜGY. Idén elmaradt a Semmelweis-napi ünnepség. • CSALÁDSEGÍTŐ. Tárnokiné Dr. Törő Krisztina maradt az intézményvezető. • ZÖLD PERCEK. Számos favédelmi intézkedés történt az elmúlt időszakban. • KÁPOSZTAFESZT. Ha az aktuális rendelkezések engedik, idén lesz a XX. Káposztafeszt. • VAKÁCIÓ. Hétfőn megkezdődött a nyári napközis tábor. • GYEREK PERCEK. A játszóház karantén-videóiból „Mazsolázunk”. • SPORT. Végül beszámolunk a legfrissebb sporthírekről.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:08

Vecsési Magazin 2020 06 26

• SZOMBATFÉLÉV. Rendkívüli szabadságra megy Dömötör Norbert református lelkész. • KLUBÉLET. Ismét látogathatják az idősek a Gondozási Központ Klubját. • ÖRÖMTÁNC. Folytatódnak a Senior Örömtánc órák a Gondozási Központban. • BÁKK. Újra megnyitotta kapuit a Bálint Ágnes Kulturális Központ. • JÁTSZÓHÁZ. Ismét várja a gyerekeket a Mazsola játszóház. HALLÁSSÉRÜLTEK KLUBJA. Ötéves a Vecsési Hallássérültek Klubja. • SZÁRNYAL A HALMI. Elmaradt az „Eszem-iszom-dínom-dánom” a Halmi téren. • MÚLTIDÉZŐ. Felidézzük a tavalyi „Eszem-iszom…” rendezvény hangulatát. • GÖRDÜLŐ CSIGÁK. Vírusűző motoros felvonulást tartanak július 4-én. • SPORT. Végül beszámolunk a legfrissebb sporthírekről.
 
Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:07

Vecsési Magazin 2020 06 19

• VECSÉSI AKTUÁLIS. A város aktuális híreiről Szlahó Csaba polgármestert kérdeztük. • ELSŐ FÉLÉV. A koronavírus-járvány a város szempontjából is több lemondással járt. • KÖNYVTÁR. Ismét fogadhat olvasókat a Róder Imre Városi Könyvtár. • ÉVZÁRÓ. Véget ért a tanév, elballagtak a nyolcadikos diákok. • NAPFÉNY ÉS KEGYELEM. A lelki feltöltődésről Dr. Huszka Mihály beszél. • SZÉCHENYI. Vecsésre látogatott Gróf Széchenyi Tímea. • ÚR NAPJA. Úrnapi körmenet tartottak június 16-án. • TERVEK. Új maketten és új kiadványon dolgozik Gál István. • NÉVJEGY. Vendégünk volt Hegyi Gábor barokk-trombita művész. • MÚLTIDÉZŐ. Öt éves a Siketek és Nagyothallók Vecsési Klubja. • FOGATHAJTÁS. Újabb sikereket értek el a vecsési fogathajtók.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:05

Vecsési Magazin 2020 06 12

• TANÉVZÁRÁS. Június 15-én lezárul a 2019-2020-as tanév. • SZOCIÁLIS. Idén is lesz napközis tábor és ingyenes nyári gyermekétkeztetés. • VÁROSI ÜNNEPSÉG. A városi ünnepségek történetéről Gál István beszél. • PEDAGÓGUS NAP. A veszélyhelyzet miatt elmarad a pedagógus napi ünnepség. • IPARTESTÜLET. Az elmúlt időszak negatív hatással volt a szakképzésekre is. • MARADJ OTTHON! Benke Máriát is versírásra ihlette a karantén-időszak. • KÁPOSZTAFESZT. Ha az aktuális rendelkezések engedik, idén lesz a XX. Káposztafeszt. • ZÖLD PERCEK. Ismét akcióba lendült a Vecsési Hulladékkommandó. • KUTYADOLOG. Az állatorvos ad hasznos tanácsokat a kutyasétáltatáshoz.
 
Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:05

Vecsési Magazin 2020 06 05

• MEGEMLÉKEZÉS. Megemlékezést tartottak a Trianoni Békediktátum 100. évfordulóján. • ÓVODÁK. Visszatérhettek a gyerekek a bölcsődékbe és óvodákba. • VÁROSGONDNOK. Ismét lehet igényelni a házhoz menő lomtalanítást. • ZÖLD PERCEK. Ismét akcióba lendült a Vecsési Hulladékkommandó. • KÁPOSZTAFESZT. Várhatóan szeptemberben lesz a XX. Vecsési Káposztafeszt. • MÚLTIDÉZŐ. Hét éve adták át a Bálint Ágnes Kulturális Központot.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:04

Vecsési Magazin 2020 05 29

• VECSÉSI AKTUÁLIS. Ismét gyerekektől hangosak a bölcsődék és az óvodák. • DIÁKOK. A tanév végéig érvényben marad a digitális oktatás. • GYEREKEK. Idén is lesz nyári napközis tábor a Családsegítő Szolgálat szervezésében. • BÁKK. Megszépítették a kulturális központ előtti zöld területet. • KÖZALAPÍTVÁNY. A polgárőröket is támogatta a Vecsés Közrendjéért Közalapítvány. • PÜNKÖSD. Pünkösd alkalmából Dr. Huszka Mihály szól a hívekhez. • MEGEMLÉKEZÉS. Trianoni megemlékezést tartanak június 4-én 16 órától. • ZENEKAROK. A zenészeket is nehéz helyzetbe hozta a koronavírus-járvány.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:03

Vecsési Magazin 2020 05 22

• VECSÉSI AKTUÁLIS. A járványhelyzet aktuális intézkedéseiről a polgármester tájékoztat. • MEGEMLÉKEZÉS. A kitelepítés 74. évfordulójára emlékezünk. • ZENEISKOLA. Lezajlottak a szolfézs alapvizsgák a Vecsési Zeneiskolában. • ANDRÁSSY ISKOLA. A digitális oktatásról, beiratkozásról tájékoztat az igazgatónő. • KÖNYVOLVASÁS. Népszerű a városi könyvtár online igénylési programja. • CSALOGÁNYOK. Elhalasztották a Nachtigallen Kórus jubileumi ünnepségét. • SZÍNDARAB. Felidézzük a Színe-Java Színtársulat egyik színdarabját.
 
 
Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:02

Vecsési Magazin 2020 05 15

• DPMV. Munkálatokat végez a DPMV május 19-én Vecsés területén. • SZENT KERESZT TEMPLOM. Az anyagbeszerzés fázisában tart a templom felújítása. • NÉVJEGY. Rovatunk vendége Tábori Ferenc alpolgármester. • MÚLTIDÉZŐ. Felidézzük az első Bálint Ágnes Mesefesztivál hangulatát. • SPORT. Élőfüves pályával és futókörrel bővül a vecsési sportélet.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:01

Vecsési Magazin 2020 05 08

• ÉRETTSÉGI. Május 4-én megkezdődtek az érettségi vizsgák. • RENDELKEZÉSEK. Fokozatosan oldják a korlátozó intézkedéseket. • EGÉSZSÉGÜGY. Újra indultak a szakrendelések és a fogászati ellátások. • BERUHÁZÁSOK. Számos fekvőrendőrt építettek a városban. • BÁKK. Felújítják a kulturális központ színháztermét. • MÚLTIDÉZŐ. Felidézzük a Vecsési Tájház ötödik születésnapját. • VECSÉSI AKTUÁLIS. Megnyíltak a bérelhető műfüves és gumiburkolatú pályák. • VSE. Új rendelkezések léptek életbe a sportolással kapcsolatban. • LÓTI-FUTI. Hétvégén lett volna a XXVIII. Vecsési Lóti-Futi.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 09:00

Vecsési Magazin 2020 05 01

• POLGÁRŐRÖK. Nagyobb taglétszámmal teljesít szolgálatot a polgárőrség. • HULLADÉKKOMMANDÓ. Szűk körben tartották meg a Föld napját. • ÁLLATMENHELY. Egyre több házikedvencet fogadnak örökbe a Gyömrői Menhelyről. • TESTVÉRVÁROSOK. Április 28-án volt a Testvérvárosok Világnapja. • GYERGYÓSZÁRHEGY. Egyik testvérvárosunk polgármesterével beszéltünk telefonon. • ÖKÖLVÍVÁS. Felújítási munkálatok zajlottak a vecsési bokszteremben.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 08:59

Vecsési Magazin 2020 04 24

• VECSÉSI AKTUÁLIS. A város aktuális híreiről a polgármestert kérdeztük. • BERUHÁZÁSOK. A gazdálkodásra is hatással van a járványhelyzet. • EGÉSZSÉGÜGY. Az Alapellátási Központba költözik a háziorvosi ügyelet. • ÓVODÁSOK. Online-óvodát hozott létre a Mosolyország Óvoda. • GRASSALKOVICH ISKOLA. Digitális oktatás, beiratkozás – hírek az iskolából. • POLGÁRŐRÖK. Nagyobb taglétszámmal teljesít szolgálatot a polgárőrség. • MÚLTIDÉZŐ NÉVJEGY. Dr. Iván László professzorra emlékezünk.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 08:59

Vecsési Magazin 2020 04 17

• VECSÉSI AKTUÁLIS. A város aktuális híreiről a polgármestert kérdeztük. • HALMI ISKOLA. Az oktatásról és a beiratkozásról tájékoztat az igazgatónő. • ZÖLD PERCEK. Egyre több az illegálisan lerakott hulladék a külterületen. • KÖNYVTÁR. Április 15-től új szolgáltatásokat kínál a városi könyvtár. • MESEKÖNYVEK NAPJA. A mesekönyvek üzenetéről a Vándor Meseíró beszél. • JUBILEUM. 20 éves a Labdarózsa Népdalkör és Citerazenekar. • MÚLTIDÉZŐ. Archív interjút láthatnak G. Ferenczy Hanna költővel.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 08:58

Vecsési Magazin 2020 04 10

• VECSÉSI AKTUÁLIS. Az önkormányzat továbbra is segíti a rászorulókat. • SZÉPKORÚAK. Szünetelnek a közösségi programok a Gondozási Központban. • BERUHÁZÁSOK. Járdaépítési munkálatok zajlanak a Telepi úton. • TANKERÜLET. Minden iskola átállt a digitális oktatásra. • ZENEISKOLA. Digitális oktatás zajlik a Vecsési Zeneiskolában is. • JÁTSZÓHÁZ. Rendhagyó programokat kínál a Mazsola játszóház. • HÚSVÉT. Dr. Huszka Mihály katolikus plébános üzen a híveknek. • ÜZENET. Boldog ünnepeket kíván az Evangélikus Gyülekezet lelkésze is. • NYULAK. Felelős döntés élő nyulat ajándékozni húsvétra. • NÉPDALKÖR. Rendhagyó módon próbálnak a Balla Péter Népdalkör tagjai. • TEMPLOM. Tart még az evangélikus templom felújítása. • MÚLTIDÉZŐ. Két évvel ezelőtt adták át a Halmi Telepi Iskola új épületszárnyát.
 
 
Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 08:57

Vecsési Magazin 2020 04 03

• VECSÉSI AKTUÁLIS. A város híreiről a polgármester ad tájékoztatást. • MENTŐÁLLOMÁS. Megérkezett az esetkocsi a Vecsési Mentőállomásra. • ZÖLD PERCEK. A külterületi séták esetében is fontos az egymásra figyelés. • TANKERÜLET. Minden iskola átállt a digitális oktatásra. • DIÁKOK. A Petőfi iskola aktuális híreiről az igazgatónő beszél. • LELKI EGÉSZSÉG. Segítsünk a gyerekeknek a megváltozott élethelyzetben! • IPARTESTÜLET. Vállalkozóknak kíván segítséget nyújtani az Ipartestület. • ÁLLÁSBÖRZE. Az álláspiac is megérzi a járvány negatív hatásait. • HÍVEK. Szűk, családi körben tarthatók most az egyházi események. • REFORMÁTUSOK. Idén rendhagyó módon készülünk a Húsvétra. • SPORT. A helyi sportéletről a VSE elnöke, Seres Attila nyilatkozott.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 08:56

Vecsési Magazin 2020 03 27

• VECSÉSI AKTUÁLIS. A város híreiről a polgármester ad tájékoztatást. • VÁROSGONDNOK. Zavartalan a szemétszállítás a városban. • GONDOZÁSI KÖZPONT. Szünetel a klubélet az idősek számára. • CSALÁDSEGÍTŐ. Krízishelyzetben változatlan az ellátás a Családsegítőnél. • IMÁDSÁG. Közös imádságra szólította fel a híveket Ferenc pápa. • NÉVJEGY. Elhunyt Dr. Fekete Károly. Tiszteletére megismételjük a vele készült portrét. • SPORT. A helyi sportéletről a VSE elnöke, Seres Attila nyilatkozott.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 08:55

Vecsési Magazin 2020 03 20

• VECSÉSI AKTUÁLIS. Tájékoztatást adunk a koronavírus-járvány kapcsán hozott intézkedésekről. • EGÉSZSÉGÜGY. Fontos változások léptek életbe az egészségügyi ellátásban. • ÁLLATORVOSNÁL. Új szabályokat vezettek be az emberek védelmében. • BEZÁRT A BÁKK. Határozatlan időre bezárt a kulturális központ. • SPORT. A koronavírus-járvány felülírja a sporteseményeket is. • MÁRCIUS 15. Koszorúkat helyeztek el az ünnepen a Petőfi szobornál. • NÉVJEGY. Bemutatjuk a Shadows Band-et. • NÉVJEGY. Vendégünk volt Bordás István „Hippy”-t. • NÉVJEGY. Felidézzük a beszélgetést az indiai származású Sebastian atyával.
 
 
Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 08:54

Vecsési Magazin 2020 03 06

• VÁROSGONDNOK. A Városgondnok aktuális híreiről az ügyvezetőt kérdeztük. • ZÖLD PERCEK. Idén is számos fa ültetését tervezi az önkormányzat. • PETŐFI ISKOLA. Eseménydús volt a tanév első fele a Petőfi iskolában. • ÁTADÁS. Birtokba vehették a gyerekek a Petőfi iskola új tornaszobáját. • REFORMÁTUSOK. Közös gyülekezeti böjtöt tart a Református Gyülekezet. • EGYHÁZI ESKÜVŐK. A vecsési szertartások számáról adunk körképet. • KIÁLLÍTÁS. Dobos Rózsa festményeiből nyílt kiállítás a Könyvtárban. • NÉVJEGY. Megismerhetik Oláh Emese „torta designert”. • KEDVENCEK. A szívférgességről tájékoztatja a gazdikat az állatorvos. • SPORT. Végül beszámolunk a legfrissebb sporthírekről.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 08:53

Vecsési Magazin 2020 02 28

• VECSÉSI AKTUÁLIS. A város aktuális híreiről a polgármester nyilatkozott. • TESTVÉRVÁROS. Vecsés is részt vett a Hargita Megyei Farsangbúcsúztatón. • UITZ PAPA CSAPATA. Gyergyószárhegyen járt híres főzőcsapatunk is. • RÉTESEVÉS. Idén is megrendezték a hagyományos eseményt. • CUKRÁSZ OLIMPIA. Ezüstérmes lett Oláh Emese torta designer. • BÖJTI IDŐSZAK. Február 26-án megkezdődött a böjti időszak. • GYÜLEKEZETI PROGRAMOK. Számos eseményt kínál az Evangélikus Gyülekezet. • MÚLTIDÉZŐ. Csukás István emlékére felidézzük a vele készített interjút. • SPORT. Végül beszámolunk a legfrissebb sporthírekről.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 08:52

Vecsési Magazin 2020 02 21

• INFLUENZA. Vecsésen is tapasztalható az influenza járvány. • BÁKK. Nyílt napot tartott a Bálint Ágnes Kulturális Központ. KÖNYVTÁR. Programokban bővelkedik a Róder Imre Városi Könyvtár. • HELYTÖRTÉNET. „A vecsési 48-asok” címmel tart majd előadást Kiss Gábor. • ZÖLD KLUB. A klub témája ezúttal a „Fenntartható oktatás” volt. • SZÉPKORÚAK. Vannak még szabad férőhelyek a Gondozási Központ klubjában. • VHZ. Március 1-jén polka partit tart a Vecsési Hagyományzőrző Zeneegyesület. • KÁPOSZTAFESZT. A 20-as szám jegyében telik idén a XX. Vecsési Káposztafeszt. • ÖKÖLVÍVÁS. Sikerekkel zárult a Bocskai István Ökölvívó Emlékverseny. • NÉVJEGY. Vendégünk volt Antal Zoltán, a Vecsési Kézilabda Szakosztály vezetője.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 08:51

Vecsési Magazin 2020 02 14

• ISKOLÁK. Az általános iskolák igazgatóit kérdeztük a tanév első feléről. • ZENEISKOLA. Véget ért a tanév első fele a Vecsési Zeneiskolában is. • FARSANG. Farsangi ünnepséget tartottak a Tipegők Bölcsődében. BÖLLÉRVERSENY. Szombaton rendezték meg a VII. Vecsési Böllérversenyt. • BATYUS BÁL. Huszadik alkalommal rendezték meg a Székely-Magyar batyus bált. • NÉVJEGY. Vecsés vendége volt Dr. Gucsik Arnold kozmokémikus professzor. • SPORT. Végül beszámolunk a legfrissebb sporthírekről.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 08:49

Vecsési Magazin 2020 01 31

• ÚJ ALPOLGÁRMESTER. Frühwirthné Halász Melinda lett Vecsés új alpolgármestere. • MAGYAR KULTÚRA NAPJA. Ünnepséget tartottak a Bálint Ágnes Kulturális Központban. • HULLADÉKKOMMANDÓ. Az idei terveket az egyesület vezetője ismerteti. • IPARTESTÜLET. Új képzési központ indítását tervezi a Vecsési Ipartestület. • NÉPDALKÖR. Hagyományos évzáró-évnyitó rendezvényt tartott a Balla Péter Népdalkör. • BÖLLÉRVERSENY. Február 8-án lesz a VII. Vecsési Böllérverseny. • KÁPOSZTAFESZT. A 20-as szám jegyében telik idén a Vecsési Káposztafeszt. • SZÍNDARAB. Az Andrássy Iskola diákjai léptek színpadra a kulturális központban. • KÉZILABDA. Zajlik a téli alapozás a Vecsési Kézilabda Szakosztálynál.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 08:48

Vecsési Magazin 2020 01 24

• VECSÉSI AKTUÁLIS. A város aktuális híreiről a Gazdasági Bizottság elnöke nyilatkozott. • KIÁLLÍTÁS. Róder Imre számos családtagja tekintette meg az Emlékkiállítást. • VÁROSI BÁL. Január 18-án rendezték meg Vecsésen a Városi Bált. • 700 ÉV. Felidézzük a „700 év egy szívdobbanás” című produkció premierjét. • IPARTESTÜLET. Minden korosztálynak segíti a képzését a Vecsési Ipartestület. • SPORT. Végül beszámolunk a legfrissebb sporthírekről.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 08:47

Vecsési Magazin 2020 01 17

• VÁROSGONDNOK. Az aktuális tudnivalókról a cég vezetőjét kérdeztük. • ÁLLATMENHELY. Egy lovat is befogtak az ünnepek alatt Vecsésen. • SZÍNDARAB. Újabb bemutatói lesznek Tarr Ildikó színdarabjának. • BÁKK. Újdonságokkal készül erre az évre a kulturális központ. • BÖLLÉRVERSENY. Február 8-án lesz a VII. Vecsési Böllérverseny. • FEJLŐDŐ VÁROS. Folytatjuk a korábban rögzített beszélgetést a polgármesterrel. • SPORT. Megkezdődött az év a VSE tagjainak is.

Kategória: Vecsési Magazin
Címkék:
2020. december 01., kedd 08:45

Vecsési Magazin 2020 01 10

• VECSÉSI AKTUÁLIS. Ismét Szlahó Csaba lett Vecsés polgármestere. • PEST MEGYE. Alattyányi István képviselő is tagja az önkormányzatnak. • ALAKULÓ ÜLÉS. Átvették megbízóleveleiket a képviselők. • ÚJ KÉPVISELŐK. Négy új tagja lett a képviselő-testületnek. • VÁLASZTÁSOK. A HVB elnöke összegzi a választási tapasztalatokat. • NEMZETISÉGI PERCEK. Ismét Tófalvi Mónika az NNÖK elnöke. • RNÖK. Folytatja munkáját Pintér Ferenc a Roma Önkormányzatnál. • LNÖK. Megalakult Vecsésen a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat. • MÚLTIDÉZŐ. A Névjegy vendége volt 2013-ban Tóth Zsombor kecskedudás.

Kategória: Vecsési Magazin
2020. december 01., kedd 08:40

Vecsési Magazin 2020 01 03

• TEMPLOM. Májusban volt az Erzsébet téri templom újra megáldása. • MESEFESZTIVÁL. 2019-ben tartották a VII. Bálint Ágnes Mesefesztivált. • FUTRINKA 5/b. Vecsési szerzők dalait is játszották a Mesefesztiválon. • SULPITER. A „Fenntartható Városi Logisztikai Tervezésről” egyeztettek Vecsésen. • PÁLYA ÁTADÁS. Átadták a műfüves pályát a Halmi Telepi Iskola udvarán. • FEJLŐDŐ VÁROS. Vecsés fejlődéséről Szlahó Csaba polgármester beszélt.

Kategória: Vecsési Magazin
2020. november 21., szombat 10:56

"Ezt én is tudom" Üllő

A felső tagozatos általános iskolásoknak hirdette meg ötletét Gera Béla Miklós és Sajtosné Öllei Andrea. Az apropó az volt, hogy ah, ilyet én is tudok, vagyis megmutatni, hogy a gyerekek valóban képesek az ötlettől a megvalósításig, vagyis a képi megfogalmazásig eljutni. Az absztrakt témát felölelő tárlatra 55 alkotás érkezett és munkaidőben egyszerre maximum 5 fő számára a kiállítás megtekintését is lehetővé tették.

Kategória: Üllő
Címkék:
2020. november 17., kedd 10:14

Zóna: Sal Endre Újságmúzeum

Pál Attila műsora Vendég: Sal Endre újságíró, az újságmúzeum kitalálója, üzemeltetője

Kategória: Zóna
Címkék:
2020. november 17., kedd 08:57

Fásítás Gyálon

Gyálon tovább folytatódik a fásítási program, ugyanis már negyedik alkalommal döntött úgy a képviselő-testület, hogy ingyenessé teszi a facsemete-igénylést. A zöldfelületek nagyságának növelése érdekében ezúttal kőrisfákat igényelhetnek az ingatlantulajdonosok. A program keretében december 31-ig lehet jelentkezni, illetve kérelmeket benyújtani.

Kategória: Gyál
Címkék:
2020. november 02., hétfő 13:52

Október 23 Maglód

Maglódon is szűk körben emlékeztek meg a helyiek. A Pesti srácok szobor előtt, a Bellus János téren Tabányi Pál polgármester rendhagyó beszédében nem az 1956-os forradalom és szabadságharc ismert eseményeit idézte fel, hanem az akkori maglódi történéseket, és a helyi forradalmárok nevét olvasta fel. A Corvin közben harcoltak vagy fegyvert, élelmiszert szállítottak: Bagyinka Tibor, Fábri Ottó, Bajusz Vilmos és Méhes Pál (utóbbi forradalmár Bundás álnéven). Itt Maglódon a forradalom vértelenségét biztosították: Szeili Mihály tanácselnök, Glózik István, Gyenes József, ifj. Galambos Pál, Nagy Pál, ifj. Z. Potocska Pál, id. Z. Potocska Pál, Gyenes Pál, K. Hajdú István, Raukó Pál, Harmati György evangélikus lelkész, Baconyi István, Nagy Béla és Szűcs Tibor nemzetőrparancsnok.

Kategória: Maglód
Címkék:
2020. november 02., hétfő 13:51

Vasadi adományok

A Monor és Térsége Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársa szerint a vasadi lakosság érdeklődő, az egészségügyi kérdések iránt. Így akkor is aktívak voltak a helyiek, amikor adományt gyűjtöttek a többgyermekes, halmozottan hátrányos helyzetű családok számára. Gyümölcsöt, tojást, péksüteményt, zöldséget, sárgarépát, burgonyát juttattak el a rászorultaknak, a kiszállítást a tanyagondnoki szolgálat végezte.

Kategória: Vasad
Címkék:
1. oldal / 6